Agonács Csaba

Agonács Csaba

Csaba a 2019-es év egyik felfedezettje.

A Lámpás 92 Alapítvány csömöri Levendula otthonában lakik és a szervezet gödi kézműves műhelyében dolgozik. Már az elmúlt években is izgalmas volt látni, hogyan bontakozik ki a tehetsége, de az idei kemencei alkotótáborban Hunor Pető mestere vezetésével olyan bámulatos festményeket, lenyomatokat, kollázsokat készített, melyek közül az egyik a 2019-es művészeti téma „vezérképe” lett.

„Csaba igazi társasági ember, kezdetben mindig nagyon hallgatagnak tűnik, de kis idő elteltével rá kell jönnünk, hogy ő vezeti a társalgást, a maga visszafogott módszereivel, kommentjeivel. A képei az elmúlt évek élményeinek a lenyomatait elevenítik fel, sokszor graffitis stílusban tárja elénk ezeket a hihetetlen nagy érzelmi töltettel rendelkező kompozíciókat. A hasonmás értelmezése nála a különböző egyénre erőltetett szerepvállalások által kialakult jelmez, maszk és az én párbeszédéből állnak.”

– Pető Hunor művészeti vezető